2017. nov 11.

Az alternatív tények korszaka

írta: Janguli
Az alternatív tények korszaka

A World Science Forum vissza-visszatérő témája, hogy milyen módon jutnak el a tudományos eredmények a politikusokhoz és más döntéshozókhoz. A 2017-es fórumon a kérdéskör kiegészült az „alternatív tények” problémájával. Mint William Sutherland, a Cambridge-i Egyetem biológus kutatója a  Tudományos tanácsadás az „alternatív tények” korszakában  című tematikus ülésen elmondta: egy 2014-es vizsgálat szerint az alanyok a döntéseik közel felén változtattak azt követően, hogy a döntéshozatal során pontos tájékoztatást kaptak a tudományos tényekről. „A bizonyítékok szakértőkön keresztül juthatnak el a döntéshozókig. A konkrét cselekvési terv megalkotására azonban a szakértők a legtöbb esetben nem alkalmasak. Az ...

Tovább Szólj hozzá

áltudomány álhírek world science forum tudomány világfóruma world science forum története Fórum Mundial de Ciência Lovász László Jordánia wsf 2017 László Lovász tudomány kommunikáció wsf 2017 Rolf Dieter Heuer William Sutherland

2017. nov 06.

Tudomány a békéért – november 7-én kezdődik a Tudomány Világfóruma Jordániában

írta: Janguli
Tudomány a békéért – november 7-én kezdődik a Tudomány Világfóruma Jordániában

Több mint száztíz országból körülbelül kétezer vendéget várnak a kutatók, döntéshozók és tudománypolitikusok legnagyobb tanácskozására, a kedden reggel kezdődő World Science Forumra. A Magyar Tudományos Akadémia és hét nemzetközi partnerintézmény közös szervezésében kétévente megrendezett tanácskozás helyszíne most másodízben került Magyarországon kívülre.

wsf_2017_jordan2_1.jpg

2017. NOVEMBER 6.

A Holt-tenger partján rendezett   programsorozat   helyszínén számos magas rangú politikai és tudománypolitikai vezető között már ott tartózkodik Áder János államfő és Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is. Az idei világtalálkozó a „Science for Peace”   –  „Tudomány a békéért” mottó jegyében ...

Tovább Szólj hozzá

2017. okt 25.

Michio Kaku: The Next 20 Years

írta: Janguli
Michio Kaku: The Next 20 Years

World Science Forum 2017., Opening Session

Dr. Michio Kaku

Kaku is one of the world's most recognized scientists. He has 3 million fans on Facebook, and half a million fans follow him on Twitter. He has written three NY Times Best Sellers: The Physics of the Impossible, the Physics of the Future, and the Future of the Mind, which hit number #1 on the NY Times Best seller list. He has two goals in life: The first is to complete Einstein's dream of a theory of everything, which can unify all physical laws into a single theory. He is the cofounder of string field theory. String theory is the leading candidate for this "theory of everything." The second goal is to predict how science will revolutionize the future.

  sci-michio-kaku-on-consciousness-and-multiverse.jpgHe appears regularly as the science correspondent on CBS This Morning with Charlie Rose. He has also ...

Tovább Szólj hozzá

wsf physics tudomány világfóruma Michio Kaku world science forum 2017

2017. sze 15.

Before There Were Cowboys, There Were "Csikósok"

írta: Janguli
Before There Were Cowboys, There Were "Csikósok"

Before cowboys roamed the American West, there were Hungary’s "Csikósok". And on the Puszta—the country’s great plain—these traditional horsemen carry on their legacy. For centuries, whip-cracking horsemen in Hungary have been caring for their horses and cattle while practicing death-defying riding. The riders live in relative isolation in ranches that dot the plains. Although only a few Csikós are left in the region, Adam Bordás and his father János are keeping this proud tradition alive. This Great Big Story was made in partnership with the Hungarian Tourism Agency ( http://www.gotohungary.com ).

Tovább Szólj hozzá

Hungary

2017. sze 04.

Joint Annual Conference of Academia Europaea and ALLEA

írta: Janguli
Joint Annual Conference  of Academia Europaea and ALLEA

“Sustainability and Resilience”

4-6 September 2017
Hungarian Academy of Sciences, Budapest, Hungary

Welcome

Academia Europaea (AE) and   ALLEA , the European Federation of Academies of Sciences and Humanities, have joined forces to organise their first joint international conference on “Sustainability and Resilience” in partnership with the Young Academy of Europe (YAE) and the Hungarian Academy of Sciences.

allea.jpgThe meeting will take place in Budapest in the historic building of the Hungarian Academy of Sciences on the 4 th , 5 th  and 6 th  of September 2017, with a number of pre-conference workshops on the 3 rd  and a post-conference field trip on the 7 th  of September.

Sustainability and Resilience  is the main topic of the conference. In line with the evident commitment of both AE and ...

Tovább Szólj hozzá

HAS AE László Lovász Balázs Gulyás ALLEA Sierd Cloething Academia Europaea conference Budapest

2017. sze 04.

Megkezdődött a nemzetközi tanácskozás Európa alkalmazkodóképességéről az Akadémián

írta: Janguli
Megkezdődött a nemzetközi tanácskozás Európa alkalmazkodóképességéről az Akadémián

Az európai tudományos akadémiákat összefogó ALLEA (All European Academies) és az európai tudományos akadémiaként működő Academia Europaea (AE) most először rendeznek közös éves konferenciát és közgyűlést, amelynek helyszínéül Lovász László, az MTA elnöke meghívására a Magyar Tudományos Akadémiát választották.

lovasz_laszlo_academia_eu.jpgLovász László, az MTA elnöke, Gulyás Balázs agykutató (Nanyang Egyetem, Szingapúr) és Sierd Cloetingh, az Academia Europaea elnöke a 2017. szeptember 3-i ERC-tanácskozáson Fotó: mta.hu/Szigeti Tamás

A konferencia fő témája Európa jövője és fenntartható fejlődése, alkalmazkodóképessége olyan fontos területeken, mint például a kulturális örökség, a szociális ellátórendszerek, az egészségügy, a ...

Tovább Szólj hozzá

budapest mta konferencia mta budapest budapest hungary ERC Lovász László

2017. jún 17.

Welcome to World Science Forum 2017 in Jordan (with video)

írta: Janguli
Welcome to World Science Forum 2017 in Jordan (with video)

"It is a very great privilege for Jordan to host the 8th World Science Forum in November, 2017. We are honoured to have the opportunity to work with the Hungarian Academy of Sciences, UNESCO and our other partners so that we may welcome science and policy leaders to our nation. We are delighted to be able to show the world what our people and our region have to offer for the development of science and cross-cultural cooperation. Under the banner of ‘Science for Peace’, we hope that WSF 2017 will expand the debate on the power of science to improve lives and broaden mutual understanding and respect.

hrh_sumaya_fit_380x10000.jpgPrincess Sumaya bint El Hassan

Science advice and creative ingenuity have never been more urgently in need as our world strives to confront hunger, poverty, disease, an ever-growing ...

Tovább Szólj hozzá

wsf world science forum tudomány világfóruma princess sumaya el hassan Jordánia wsf 2017 wsf 2017 Sumaya bint Hassan

2017. máj 03.

Bemutatták a World Science Forum 2017 programját a New York-i ENSZ palotában

írta: Janguli
Bemutatták a World Science Forum 2017 programját a New York-i ENSZ palotában

Az MTA és a világ legbefolyásosabb tudományos világszervezetei közös tudománydiplomáciai találkozóját, a World Science Forumot, illetve annak idei programját közösen mutatta be New York-ban, az Egyesült Nemzetek Szervezete székházában Lovász László , az Akadémia elnöke és Sumaya bint El Hassan hercegnő, a 2017-es WSF tárelnöke. Az ENSZ képviselők körében tartott konferenciát Bogyay Katalin, rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, Magyarország állandó ENSZ-képviselője nyitotta meg.

holt_tenger_lovasz_laszlo_sumaya_1024x685_2.jpgA két évvel ezelőtti budapesti tanácskozás után, idén ősszel Jordániában találkoznak a World Science Forum (WSF) résztvevői, a világ vezető tudósai, tudománypolitikai döntéshozói. A Magyar Tudományos Akadémia és a világ legbefolyásosabb ...

Tovább Szólj hozzá

2017. máj 02.

Hungary and Jordan hosted the high-level event on “Science for Peace” on 28 april

írta: Janguli
Hungary and Jordan hosted the high-level event on “Science for Peace” on 28 april

Presenting the theme of the World Science Forum 2017

world_science_forum_2017_lovasz_laszlo_sumaya.jpgAmbassador Katalin Bogyay, Hungary’s Permanent Representative to the United Nations, member of the World Science Forum’s Steering Committee and Dr. Sima Sami Bahous, Permanent Representative of Jordan to the United Nations hosted the high-level event entitled “Science for Peace” at UN Headquarters’ Trusteeship Council Chamber on 28 April. The event presented the theme of the World Science Forum taking place in Amman in November 2017 with Her Royal Highness Princess Sumaya bint Hassan , President of the Royal Scientific Society of Jordan and Professor László Lovász , President of the Hungarian Academy of Sciences. The Princess will be the Chairperson and Professor Lovász the President of this year’s Forum.

World Science Forum is a joint venture by UNESCO, the ...

Tovább Szólj hozzá

wsf world science forum tudomány világfóruma princess sumaya el hassan Fórum Mundial de Ciência Jordánia wsf 2017 Rubiks Cube László Lovász wsf 2017 Sumaya bint Hassan

2017. feb 22.

Georges Cziffra - Brahms 15 Hungarian Dances, Chopin Waltzes, Liszt Rhapsodies and Transcendante Etudes

írta: Janguli
Georges Cziffra - Brahms 15 Hungarian Dances, Chopin Waltzes, Liszt Rhapsodies and Transcendante Etudes

.

Brahms-Cziffra - 15 Hungarian Dances for piano (1982-83)

Cziffra's first recording of Chopin's Waltzes. Cziffra plays the Waltzes as miniature tone poems - the faster tempo Waltzes are scintillating and brilliant while the slower ones have that familiar tears behind the smile or bitter sweet quality so typical of Chopin. Cziffra performed and recorded many of Chopin's works including the Etudes Op.10 & 25, Polonaises, Sonatas No.2 & 3, Ballade No.4 and the first Piano Concerto etc. bringing to them his very personal unique style.

Hungarian Rhapsodies (Complete) played by Georges Cziffra (1-16, 19) / Robert Szidon (17, 18) (Audio + Sheet Music)

Cziffra plays Liszt 12 Transcendante Etudes

.

Tovább Szólj hozzá

2017. feb 14.

Festival Georges Cziffra 21-26 February, 2017, Budapest

írta: Janguli
Festival Georges Cziffra 21-26 February, 2017, Budapest

L A D I E S    A N D    G E N T L E M E N ,

Everybody needs heroes, children and adults alike – after all, we all want to do good, to help or to create something long-lasting for our successors to build upon. A hero possesses something of the treasure we all seek. The fact that he shares his values with his fellow human beings instead of saving it all for himself bespeaks his greatness.

My hero is Georges Cziffra. He shines above my life and career like a guiding star. His spiritual legacy, his astounding musical talent, his integrity, and his selfless desire to help young musicians made him a legend in his lifetime. The Georges Cziffra Festival is aiming to continue all that Georges Cziffra created and dreamed of in France: a series of concerts, master classes, ...

Tovább Szólj hozzá

Cziffra György Georges Cziffra

2017. feb 14.

Hungarian violin virtuoso Felix Lajko (plays zither here) and singer Magdolna Ruzsa performs a folk song interpretation

írta: Janguli
Hungarian violin virtuoso Felix Lajko (plays zither here) and singer Magdolna Ruzsa performs a folk song interpretation

 

Még azt mondják

Még azt mondják hogy ez se szép az se szép
Olyan vagyok mint a csillagos ég,
de olyan vagyok mint a zengedelem
a két szememből ragyog a szerelem a sötétbe'

Édesanyám vettem egy kalapot
fújja a szél rajta a szalagot
ha nem fújja magam is de lobogtatom
ezt a szőkét ide csalogatom a sötétbe

Tovább Szólj hozzá

2016. ápr 14.

Hangfelvételek idézik Bartók virtuóz játékát

írta: Janguli
Hangfelvételek idézik Bartók virtuóz játékát

„A zongorázó Bartók”, valamint a „Bartók és kortársai” című kiállításokat az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet rendezi meg Bartók Béla születésének 135. évfordulója tiszteletére. A tárlatok egyben a Bartók-év nyitányát jelentik.

bartok.jpgAz egyetemes zenetörténet egyik legnagyobb, legsokoldalúbb alakjának nevezte Bartók Bélát köszöntőjében  Lovász László , a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. A tárlatokat méltatva elmondta, hogy az emlékév alkalmából az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézete egyszerre két, Bartók Béla páratlan életművét más-más szemszögből bemutató kiállítással tiszteleg a zeneszerző emléke előtt. A kultúrtörténeti és zenetudományi ...

Tovább Szólj hozzá

kodály zoltán Áder János Bartók Béla Lovász László

2016. feb 26.

Kínai-magyar közös labor alakul a Wignerben

írta: Janguli
Kínai-magyar közös labor alakul a Wignerben

Közös labort alapít a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontja és a lancsoui (Lanzhou) Modern Fizikai Intézet. Egyebek mellett erről állapodott meg Lovász László, az MTA elnöke Bai Chunlivel, a Kínai Tudományos Akadémia (CAS) elnökével.

A közös laborok felállításáról tavaly kezdődtek meg a két intézmény között a tárgyalások. A most A kínai delegáció akadémiai tárgyalásairól készült képgaléria  aláírt szerződés szerint az első magyar–kínai közös laborban detektorfejlesztéssel foglalkoznak majd a két ország kutatói.

lovasz_laszlo_bai_chunil_fit_640x10000.jpgLovász László és Bai Chunli aláírja a a közös labor felállításáról szóló egyezményt Fotó: mta.hu/Szigeti Tamás

Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontban létrehozandó ...

Tovább Szólj hozzá

mta budapest Lovász László Bai Chunli TWAS

2015. dec 11.

Klímaváltozás - a kibocsátás csökkentése nem elég! - 1. rész

írta: Janguli
Klímaváltozás - a kibocsátás csökkentése nem elég! - 1. rész

COP21

A klímatárgyalások legnagyobb elhallgatása: a szén-dioxid felszabadításának a korlátozása nem fogja megmenteni a klímát! Túl késő. Valójában a világnak ki kell majd vonnia a légkörből ezt a gázt, méghozzá nagy léptékben. A geo-engineering laboratóriumok már dolgoznak.

Úgy tűnhetne, mindent elmondtak a témáról. 32 csúcstalálkozó, húsz év tanácskozásai és vaskos jelentései széles körben skandálják az üzenetet: civilizációnknak csökkentenie kell a széndioxid-kibocsátást, ha a század végéig bekövetkező felmelegedést 2 fok alatt akarja tartani, és ha el akarja kerülni a klíma-katasztrófát. Kötelező józanság, amely jelenleg még bolygónk legtöbb döntéshozóját is mozgósítja.

Bármi is lesz a párizsi konferencia ...

Tovább Szólj hozzá

klímaváltozás Párizs klíma konferencia

2015. nov 24.

A nagy hőségek miatt Párizst újra ki kell találni

írta: Janguli
A nagy hőségek miatt Párizst újra ki kell találni

November 30-án kezdődik a párizsi klímacsúcs

Lakhatatlan hely lesz Párizs? A világ egyik legszebb városát el fogják hagyni lakói, illetve az év egy részében a turisták? 

Borúsak a kilátások. De megalapozottak: „A fővárosban az eddigi, évente átlag egy hőségriadó helyett a század végére 10-26 várható a pesszimista forgatókönyv szimulációi szerint. A hőség, eltérően a puszta melegrekordtól, három egymást követő nap 31 fok feletti maximummal, 20 fok feletti minimummal. Az éjszakai lehűlés fontos az élő szervezet számára, hogy helyrerázódjon” – mondja Julien Desplat, a tanulmányok fő felelőse a Meteorológiai Intézet Île-de-France-i igazgatóságán. 

Párizs, amely egyszerre nagyon sűrűn lakott (21 ezer fő négyzetkilométerenként) és szervetlen, félelmetes ...

Tovább Szólj hozzá

klímaváltozás Párizs klíma konferencia

2015. nov 19.

Magyar megoldás: Így lehetne lassítani a globális felmelegedést

írta: Janguli
Magyar megoldás: Így lehetne lassítani a globális felmelegedést

Interjú Pásztor Jánossal, az ENSZ klímaszakértő főtitkárhelyettesével

pasztor_janos_ensz_wwf.jpgAz ENSZ klímaváltozással foglalkozó főtitkárhelyettese lett Pásztor János. Az ifjúkora óta külföldön élő szakember az ipar és a zöldek konfliktusa mellett arról is beszél, hány fokkal kellene csökkenteni a hőmérsékletet ahhoz, hogy elkerülhessük a bajt.

Élt Szentendrén, Budapesten, Nairobiban, Bostonban, Genfben, Stockholmban, New Yorkban, Bonnban és Genfben, s most Japánban értük utol. Hol érzi magát otthon?

Most pár napra vagyok Tokióban, hivatalos úton. Hol érzem magam otthon? Az említett helyeken mindenhol. Gyermekeim már felnőttek, de az otthonunk ott van, ahol éppen együtt lakunk a feleségemmel.

Meteorológusok szerint a mérések kezdete, vagyis 1891 óta 2014 volt a legmelegebb év a világon. Ön szerint ez egyértelműen a ...

Tovább Szólj hozzá

klímaváltozás Pásztor János

2015. nov 15.

Tudomány világfóruma után sikeres klímacsúcs?

írta: Janguli
Tudomány világfóruma után sikeres klímacsúcs?

2015. november 7-én zárult Budapesten a Tudomány világfóruma.

lovasz_laszlo_irina_bokova_sumaya.pngLovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke beszél a WSF sajtótájékoztatóján.
Fotó: MTA

A fórum a tudomány politikára gyakorolt hatásai mellett a fenntartható fejlődés új útjaival, a klímamegállapodással, a katasztrófák kockázatainak csökkentésével, a fejlődő világ támogatásával és a kiegyensúlyozott tudományos befektetésekkel is foglalkozott, de arról is értekeztek, hogyan lehetne a központi brüsszeli tudománytámogatási forrásokat kiterjeszteni és Kelet-Európa részvételét ebben jobban biztosítani.

„A világ egyre inkább felismeri a tudomány fontosságát, de a tudós közösségnek is erősítenie kell a hangját, és nagyobb erőt kell ...

Tovább Szólj hozzá

2015. nov 15.

Fényfestés és Paint up! az MTA székházán a World Science Forum alkalmából, 1-3. rész (videók)

írta: Janguli
Fényfestés és Paint up! az MTA székházán a World Science Forum alkalmából, 1-3. rész (videók)

fenyfestes1.png"Először is szükségünk van egy nagyon pontos lézeres épületfelmérésre, ezután építjük meg az adott épület 3D modelljét számítógépen, majd animációt készítünk az épület elemeit felhasználva. A helyszínen végzünk egy próbavetítést, hogy később élesben minden simán menjen. Általában 2-3 vetítőállásból dolgozunk, vetítőállásonként két projektorral.

Egy ilyen projektor 35 millió Ft, ezért nincs is haz ánkban sok belőle. Az MTA-s fényfestéshez például Bécsből kellett hozatnunk. Igazi kihívás az is, hogy a vetített kép pontosan illeszkedjen. Az ilyen vetítések egyszeri alkalmak, nincs második esély, ezért fontos hogy mindig nagyon precízen dolgozzunk."

"Párizsban volt az első igazi architekturális vetítésünk, ...

Tovább Szólj hozzá

2015. nov 15.

Sumaya bint El Hassan jordán hercegnő előadása

írta: Janguli
Sumaya bint El Hassan jordán hercegnő előadása

A tudomány szerepe a migrációs válság kezelésében

A megoldások lokális – globális szerepére hívta fel a figyelmet a konferencia kiemelt vendége, Sumaya bint El Hassan hercegnő is, a jordán Királyi Tudományos Tanács vezetője.

sumaya_bint_el_hassan.jpgA 2017-es World Science Forum rendező országa képviseletében arra emlékeztetett a „ Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan! ” szólás fordított használatával, hogy a migrációs problémák orvoslásakor helyben kell gondolkodni, de globálisan kell cselekedni. Kiemete azt is, hogy a jövőben nem csak a háborús konfliktusokkal övezett országok tekintetében várható a tudományos élet elsorvadása, de a klímaváltozás miatt milliók fognak otthonuk elhagyására kényszerülni más országokban is. Hozzáfűzte, a problémakör kezelésében „ Legyen a tudományé a ...

Tovább Szólj hozzá

princess sumaya el hassan wsf 2015 world science forum 2015 Sumaya bint Hassan

süti beállítások módosítása