Szúnyogriogatás
Jakabffy Éva, IPM 2010. július
Miközben hazánkat árvizek, belvizek majd az őket követő szúnyoginvázió sújtja, az európai akadémikusok Budapesten üléseznek. Jelentésük szerint néhány éven belül új betegséghordozók tűnhetnek fel Európában, köztük szúnyogok, amelyek a maiaknál jóval nagyobb veszélyeket hordozhatnak. Visszatér a malária, terjed a Nyugat-Nílusi láz? Vagy más, számunkra egzotikus nevű trópusi betegségeket hoznak magukkal a szúnyogok?
A közel 3500 ismert szúnyogfajból hazánkban egyelőre csak néhány tucat fordul elő. A növekvő átlaghőmérséklet azonban, egy friss tanulmány szerint, nyugtalanító változást hozhat ezen a téren is: trópusi betegségek hordozói szállhatják meg kontinensünket. Többek között ez az egyik olyan kérdés, amellyel kapcsolatban az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC) állásfoglalást ad ki.
A csaknem egy évtizede alapított EASAC célja, hogy az EU-ban a tudományosan megalapozott döntéshozatalt segítse elő. A jelenleg a tagállamok nemzeti akadémiájának vezetőiből álló testület új elnöksége, élén Sir Brian Heap biológussal (Royal Society) idén június 17-18-án ülésezett Budapesten. Az alelnökök egyike Pálinkás József atomfizikus, az MTA elnöke.
Az EASAC egyik célkitűzése: a társadalmat érintő témákkal foglalkozni már jóval azt megelőzően, hogy azok a szélesebb közvéleményhez is eljutnának. Ide tartozik az éghajlattal összefüggő fertőző betegségek Európában történő megjelenése. Az ok a magasabb hőmérséklet, amelyen a vírusok és a baktériumok gyorsabban terjednek. Az EASAC szerint néhány éven belül új betegséghordozók és kórokozók tűnhetnek fel, köztük az a szúnyogfaj, amely a sárgaláz, a dengue-láz, a Nyugat-Nílusi láz, az agyvelőgyulladás vagy a chikungunya terjedéséért felelős. 
E betegségek közül némelyikkel már találkoztunk is Európában. Ilyen például a chikungunya (szuahéli nyelven: a "meggörbesztő"), hányással és lázzal járó, az ízületeket megtámadó vírusfertőzés, amely kontinensünkön már eddig is több mint 200 embert betegített meg.
A megoldás? Az ENSZ klímaszakértői szerint a szén-dioxid-kibocsátást kellene visszaszorítani olyan szintre, amely mellett a globális átlaghőmérséklet nem emelkedne többel 2 Celsius-foknál.
Világutazók
Ha ma környezetünkben egy szúnyoggal találkozunk, nem lehetetlen, hogy távoli földrész követét üdvözölhetjük benne. Hogyan jutnak ilyen messzire e pár hétig élő rovarok?
Egyik titkuk az igénytelenség: a szúnyoglárváknak nincs szükségük többre, mint egyetlen csepp vízre, hogy kikeljenek. A másik titok maga az ember, akinek planetáris sikeréből a szúnyogok is hasznot húznak. Kétlábú „gazdáik” mintájára e rovarok az egész bolygót bejárják. S ez az autóstopp-hajlam nem is egészen új keletű.
A civilizáció későbbi fejleményei más hódítóknak is kedveztek. A mai szúnyogok már az autókat, sőt repülőket is igénybe veszik, így messzebbre jutnak, mint valaha. Egy ideig rejtély volt, hol találnak maguknak e járgányokon megfelelő vizes közeget. Mígnem a brit kutató Paul Reitert egyszer egy szúnyogriadó kapcsán New York grófságba hívták. A rovarszakértők Sherlock Holmesának itt sikerült felderítenie, hogy a szúnyogok rejtett, az egész földet körbefutó hálózatának útjai szorosan együtt futnak a gumiabroncs-kereskedelemmel. A gumiabroncsok ugyanis, amikor éppen nem egyik kontinenstől a másik felé tartanak, a szabad ég alatt tornyosulnak óriási tárlóhelyeken. Eközben a legkisebb esőzéskor is vizet gyűjtenek magukba – e stagnáló víz pedig tökéletes „nemzetközi óvoda” a világ számos pontjáról érkező szúnyogfajták számára.
A szúnyogok szerzett gumiabroncs-affinitása nem csak anekdotikus. Az Aedes albopictus, a „fehérpettyes”, avagy tigrismoszkitó eredetileg az ázsiai dzsungelekben élt, és millió éveken át szaporodott faodvak árnyas vizeiben. Sokáig úgy tűnt, hogy mivel saját szárnyán csupán néhány 100 métert tud repülni, nem jut túl az ázsiai partszegélyen. Ám azóta apró viselkedési módosulásokkal eljutott oda, hogy petéit gumiabroncsok zugaiba helyezze, végül pedig olyan fajjá vált, amely tökéletesen fenn tud maradni városi környezetben, petéit virágcserepek aljaiba, törött palackokba, otthagyott üvegekbe, elfelejtett játékokba és autóroncsokba rakva.
Ma már 5 meghódított kontinenssel büszkélkedhet. S nincs egyedül: néhány évtized alatt több szúnyogfaj is alkalmazkodott a városi környezethez, amely pedig az evolúció léptékével mérve igencsak új. Még a metró sem menekülhet a megszállók elől! Ráadásul az Aedes albopictusok, habár a trópusokról érkeztek, megtanulták túlélni a telet. Tojás alakban, száraz talajon vészelik át a hideg időszakot, s akár éveket is várnak arra az esőcseppre, amelyben aztán lárvaként fejlődésnek indulhatnak.
1969-től a WHO Nemzetközi Egészségügyi Szabályzata kötelezi a légitársaságokat a rovarirtásra a trópusi országokból jövő gépeken. A járatok óriási száma miatt azonban a hibák statisztikailag elkerülhetetlenek – így újra meg újra felbukkan a „reptéri malária”, azaz olyanok megfertőződése, akik soha nem tették be lábukat maláriás zónába. Emellett exponenciálisan nő a nemzetközi kereskedelem, s ez olyan mértékű repülőgép-, kamion- és hajóáradatot jelent, amely a szúnyogok elterjedésére nézve szinte „gondviselés-szerű”.
Szúnyog: a nagy fenyegetés
A döngicsélő kétszárnyúak a legszörnyűbb kórokozó vírusokkal léptek szövetségre. Mentségük, hogy e szövetséget nem akarták; ez azonban nem változtat az évente többszáz millió maláriás és sárgalázas megbetegedésen. A szúnyogok és a mintegy 30 százalékuk által hordozott vírusok valóban infernális duót alkotnak.
Maláriában ma is több mint egymillió ember hal meg, főként Afrikában, a Dél-Szaharában, ahol a gyermekek a legveszélyeztetettebbek. S mindez annak ellenére, hogy a betegség ma már elvileg megelőzhető és gyógyítható. Ki a felelős? A Világbank, amely 50 millió dollár kiadást vállalt, hogy 2010-re felére csökkentse az áldozatok számát, s amelyet megvádoltak, hogy hatástalan műveletekre költötte a pénzt? A szegény országok egészségügyi rendszere, amely nem teszi lehetővé, hogy a lakosság hozzájusson az immár hatékony kezelésekhez? Tombol a vita, s a düh fokozódik. A szúnyogok hordozta betegségek listája pedig egyre hosszabb.
Közülük kettő pedig mind inkább fenyegeti az európai népességet is.
A Chikungunyát az albopictus szállítja a vírus rendelésére bárhová. Előbb az Indiai-óceán paradicsomi szigeteire látogatókat betegítette meg, de mióta az albopictus betette a lábát az európai kikötőkbe, francia és belga földön is okozott járványt.
Orvossága egyelőre nincs: aki megkapja, azok többségének néhány hétre, de minden ötödiknek sajnos több hónapra, bele kell törődnie legyengült, lázas állapotába, melynek közepette rettenetes ízületi fájdalmak és bőrkiütések gyötrik.
A másik nagy megszálló a West-Nile vagy Nyugat-nílusi vírus (WNV). Tünetei általában a láz, torok-, fej- és hátfájás, izomfájdalmak, remegés. A vírus terjedését megkönnyíti, hogy nemigen válogat a hordozók közt: szinte minden szúnyogfajhoz képes hozzácsapódni, és rajtuk keresztül minden gerinces fajt meg tud fertőzni. Legfőbb gazdái a vadmadarak. Az afrikai vírus, amelyet először 1937-ben mutattak ki egy ugandai asszonynál, az 50-es években Izraelben okozott járványt. Majd 1996-ban Romániában és Oroszországban, 1999-ben Észak-Amerikában jelent meg. Az amerikai kontinens nagy részén nemcsak hogy elterjedt, hanem ráadásul egy különösen súlyos - szövődményként agyhártya- és agyvelőgyulladást okozó - változatra mutálódott. A hordozó szúnyog, amint kimutatták, képes túlélni a New Yorki telet.
Európában, ezen belül Magyarországon a WNV főként állati kórokozó hírében állt. Először 2003-ban okozott kellemetlen meglepetést, amikor egy délalföldi libafarmon tarolva, enyhébb mértékben a gondozókat is megfertőzte. 2008-ban hazánkban összesen 14 ember betegedett meg, akik szerencsére maradandó károsodások nélkül meggyógyultak.
Riogatás vagy valós veszély? Zöldi Viktor biológus (Országos Epidemiológiai Intézet) azt állítja, sajnos az utóbbiról van szó, melyről nem ártana többet beszélnünk. Szerinte az Aedes albopictus vagy más, betegséghordozó fajok elterjedése mellett lehetséges, hogy egy vírus olyan területen is megjelenjék, ahol korábban nem, vagy csak szórványosan fordult elő. Ennek a vírusnak aztán az ott honos, ismert szúnyogfajok válhatnak hordozóivá. Így történt ez Magyarországon, a Nyugat-nílusi vírus esetében. A szakértő szerint e betegség járványügyi jelentőségét ma még nem lehet pontosan felbecsülni.
Kétlábúak kontra kétszárnyúak
A szúnyognemzedékek gyorsan követik egymást, s ez a környezeti változásokhoz való alkalmazkodásban óriási előnyt jelent. Pár szúnyogöltő alatt könnyen rátanulnak arra, hogyan játsszák ki ellenük bevetett stratégiáinkat. Akárhogy is irtunk, esős tavaszok után csak úgy hemzsegnek az ártereken, folyó- és tópartokon: szervezetük ellenáll mérgeinknek.
Nézzük azonban a mi sikereinket is. A DDT-vel többek között hazánkban is megszűntek a maláriajárványok, s van alapunk remélni, hogy egyszer s mindenkorra; még akkor is, ha a DDT-t - mint az élő szervezetekre hosszú távon káros, fejlődési rendellenességeket okozó és rákkeltő anyagot - a 70-es, 80-as években a fejlett országokban betiltották. Ma már nincs is rá szükség.
Nem így Afrikában, ahol egyre több áldozatot szed a malária, s ahol ezért az Egészségügyi Vilgászervezet 2006-ban a DDT újbóli bevetését szorgalmazta. Ugyanis a DDT még mindig hatásos, egyben olcsó szúnyogirtó szer, így Afrikában ma a kisebbik rosszat jelenti.
Eközben a fejlett országokban, így nálunk is, környezetbarát módszer bevezetése került napirendre, amely szinte csak a csípőszúnyogok lárváit irtja ki, a többi élő szervezetre nem káros. Ehhez nem vegyi anyagokat használnak, hanem olyan szereket, amelyeket ha a lárvák elfogyasztanak, belepusztulnak.
Ezzel a módszerrel ma kísérleti jelleggel próbálkoznak, például a gemenci erdőben, ahol 2010. június elején közel húszezer hektárt öntött el a Duna, s ennek kapcsán a szúnyogok olyannyira elszaporodtak, hogy az itteni munkásoknak napközben is méhészkalapot kellett viselniük. Gemencen - mivel természetvédelmi terület - kémiai módszerek nem alkalmazhatók, ezért került sor a biológiai ritkításra, de a hatóság ezt is csak 4,5 hektáron hagyta jóvá.
A biológiai irtáshoz a Bacillus thuringiensis israelensis baktérium által termelt toxint használják, amelyet a vízfelületre szórnak. Ez, amennyiben az előírt koncentrációban alkalmazzák, csak a csípőszúnyogok és púposszúnyogok lárváit öli meg. Bár a módszer ma már országszerte ismert, a legtöbb településen továbbra is a költségesebb kémiai szúnyogirtást végzik.
Ennek oka lehet az is, hogy az eljárás messze nem olyan egyszerű, mint a vegyszerekkel való „ködösítés”. A szert a lárvák élőhelyére kell juttatni. Mármost, hol és mikor kelnek ki a lárvák? Akár néhány csepp vízben is: erkélyeken, kertekben, csatornalefolyókban, szabad ég alatti abroncsokban. Esőzések után tehát a legkisebb pocsolyát is fel kellene deríteni és kezelni, amihez rengeteg csípőszúnyog-szakértőre lenne szükség. Ám világ- és országszerte egyre kevesebben vállalják ezt a munkát. Nálunk leginkább néhány elkötelezett, köztük Szabó László József csípőszúnyog-szakértő (Debreceni Egyetem, TTK). Elmondása szerint ez a szakma mind szellemileg, mind fizikailag különlegesen embert próbáló. Szellemileg azért, mert a sok szúnyogfajt meg kell különböztetni egymástól, de ezt szinte semmilyen külső jegy nem segíti. Fizikailag pedig azért, mert az élőhelyek felderítését nem lehet megúszni tömeges szúnyogcsípések nélkül. Ugyanis csak így lehet meghatározni a csípésszámot.
A biológiai irtással kapcsolatban az is problémát jelent, hogy a szúnyoglárva fontos táplálékforrás a halivadékok számára. Ezért a szúnyoglárvák mértéktelen irtása a környezetvédelem szempontjából nem lenne egyértelműen kedvező hatású.
Génmódosítás?
Egészen más oldalról közelítenek azok a kutatók, akik a genetikától várják a megoldást. Az utóbbi évtizedben sikerült több szúnyogfaj teljes genomját felfedni. Ennek egyik fő hozama: olyan géneket találtak, amelyek a szúnyog emberhez vagy állathoz való vonzódásáért felelősek. Ezek befolyásolásával egyszer remélhetőleg el lehet majd fordítani e hordozókat a megvédeni kívánt fajoktól.
Nélkülözhetetlen szúnyogháló
Ma azonban még egyetlen módszert sem ismerünk, amely az összes veszélyes szúnyogtól megszabadítana. A malária hordozói elleni harchoz a legjobb eszköz még mindig a rovarirtóval impregnált szúnyogháló. Sajnos a veszélyeztetett lakosság ezt nem mindig fogadja el. Például olyan területeken, ahol a fehér a gyász színe, a fehér szúnyoghálók nem aratnak sikert. Máshol, ha ingyen osztogatják, sokan lebecsülik, mintha nem érne semmit. Sokan eleve nem is kapcsolják össze a szúnyogokat az általuk hordozott betegségekkel. Ezért lényeges lenne az eszközöket és a felvilágosítást az emberek mentalitásához, hagyományaihoz igazítani.
Hogyan kerüljük el?
Teljesen általában nem tudjuk megelőzni, hogy a szúnyogok megcsípjenek. Legyünk óvatosak azonban a szúnyogcsípések elvakarásával, mert helyükön orbánc vagy ótvar is kialakulhat!
Megfigyelhetjük, hogy egyesek közülünk jóval több csípésre tehetnek szert, mint mások. Ennek titka amerikai kutatók adatai szerint a test kipárolgása, amelynek alapján a szúnyogok olyan jellemzőinket is észlelik, amelyeket mi nem. Ilyen a nullás vércsoport, vagy a magas koleszterinszint: mindkettő vonzza a szúnyogokat. Adottságaink mellett az is lényeges, hogy mit csinálunk éppen. A sport- vagy munkatevékenységet végző ember hívogató a szúnyogok számára, egyrészt a verejtékben található tejsav, másrészt a több kilélegzett széndioxid miatt. Vigyázzunk, mert nem minden riasztószer egyformán hatékony, és az izzadás, valamint az illatszerek hamar feloldják őket. Ha mozgunk, a krémes vagy aeroszolos szereket gyakrabban és bőségesebben kell felvinnünk. Kombináljuk napozókrémmel, mivel ez nem rontja a riasztó anyag hatékonyságát.
A szereket permetezzük a tenyerünkre, majd a száj és a szem elkerülésével kenjük szét az arcunkon. Érdemes a ruhára is permetezni, amely legyen szellős, de takarja a kart és a lábat is, a bokánál és csuklónál pedig szorosan zárjon. Ne viseljünk fekete és vörös színeket, mert ezek csábítják a szúnyogokat.
Ha nem klimatizált helyiségben alszunk – a klimatizáció ugyanis semlegesíti a szúnyogokat –, használjunk pirethrinoiddal átitatott szúnyoghálót, betűrve a matrac alá. Hatékony lehet az is, ha fél narancsra vagy citromra szegfűszeget szórunk, majd leöntjük tömény szesszel. Zárt térben ajánlottak az egész éjjel működő párologtató készülékek, kertben vagy teraszon pedig a füstölőspirálok.
