2015. okt 18.

Tudományos Világfórum Budapesten a fenntartható fejlődésről: 2015. november 4-7.

írta: Janguli
Tudományos Világfórum Budapesten a fenntartható fejlődésről: 2015. november 4-7.

Rendkívüli programváltozás

Egy hónappal a kritikus fontosságúnak tartott párizsi klímacsúcs előtt Budapesten kapják meg a világ vezető tudománypolitikusai a lehetőséget arra, hogy eljuttassák a tudósok véleményét a döntéshozókhoz a fenntartható fejlődésről. A World Science Forumot az 1999-i budapesti World Conference on Science indította el az útján. 

A Magyar Tudományos Akadémiára összehívott világtalálkozó, a World Science Forum programja az utolsó pillanatban változott, és - a történelem talán legnagyobb, Európát érintő migrációs krízise kapcsán - egy soron kívüli menekültügyi eszmecserével kezdődik november 4-én.

migracio.jpgA háromnapos rendezvény egyik fő témája: hogyan növelhető a tudományba vetett bizalom, miként erősíthető a tudományos ismeretterjesztés szerepe, hogy ne ezoterikus gondolatkísérletektől, hanem megalapozott személyes és politikai döntésektől reméljük sorsunk jobbra fordulását.

A kétévente sorra kerülő rendezvény a világ egyetlen olyan tudományos fóruma, amelyen a tudomány képviselői intézményes keretek között, összetett szempontrendszer szerint folytathatnak eszmecserét a társadalommal és a döntéshozókkal. Egy-egy szűkebb vagy tágabb tudományterület legfontosabb eredményeinek bemutatására és megvitatására a kutatók számára számos konferenciát szerveznek világszerte, a másik oldalon pedig politikusok, döntéshozók, szakértők részére szintén sok szakpolitikai tanácskozás és fórum érhető el (gondoljunk például az ENSZ környezetvédelmi, fenntartható fejlődéssel foglalkozó, klímapolitikai és -védelmi konferenciasorozataira). A World Science Forum (WSF) a fentiektől eltérő, különleges tanácskozási alkalom.

A WSF plenáris ülésein előadást tart a többi között Hirosi Amano, a kék LED felfedezéséért tavaly megosztott fizikai Nobel-díjjal kitüntetett kutató, Pásztor János, az ENSZ klímaügyekkel foglalkozó főtitkár-helyettese, Jacqueline McGlade, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának főkutatója, Geoffrey Boulton, a brit Royal Society tagja, Axel Flaig, az Airbus kutatási részlegének vezetője, Naledi Pandor, a Dél-afrikai Köztársaság kutatási minisztere, Vladimir Sucha, az Európai Bizottság Közös Kutató-központjának (JRC) főigazgatója, Mark Walport, a brit kormány tudományos főtanácsadója.

Az idei fórum újdonsága, hogy a plenáris üléseket rangos újságírók vezetik: Philip Campbell, a Nature főszerkesztője, Clive Cookson, a Financial Times tudományrovatának szerkesztője, valamint Matt McGrath, a BBC News környezetvédelemmel foglalkozó tudósítója. A formátumváltás célja, hogy a plenáris és tematikus tanácskozásokat a rövid előadások elhangzása után az előadók és a közönség élénk vitája kövesse.

A World Science Forumot 2003 óta kétévente rendezik meg. A tanácskozás a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére, a világ legbefolyásosabb tudományos világszervezeteinek közös erőfeszítéseként jött létre. A WSF társszervezői és partnerei: az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO), a Nemzetközi Tudományos Tanács (ICSU), az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC), a Tudományok Világakadémiája (TWAS), valamint az Amerikai Társaság a Tudomány Fejlődéséért (AAAS).

Lovász László, az MTA elnöke (a 2011 után ismét a magyar fővárosban megrendezendő) fórumról:

„A WSF üzenete az, hogy a társadalom számára igenis fontosak a tudományos kutatások, nemcsak abban a közvetlen anyagi értelemben, hogy ezek a vizsgálódások vezetnek el például egy új gyógyászati eljáráshoz vagy a mobiltelefonhoz, hanem abban is, hogy rendszeresen elemezni kell azokat a társadalmi folyamatokat, amelyek néha drámai módon nyilvánulnak meg, mint napjainkban a migráció. Ebből az következik, hogy egyaránt fontos a természet- és a társadalomtudományi kutatás és természetesen eredményeik hasznosítása is”.

 

 „A WSF egyik legfőbb jellegzetessége, hogy a szó valós értelmében vett világtalálkozó. Nem a fejlett országok európai és amerikai fókuszú fórumáról van szó, a résztvevők több mint száz országból érkeznek – jelentette ki Bőhm Gergely, az MTA nemzetközi kapcsolatok főosztályának vezetője. – Az idei WSF jelmondata, témája a »The Enabling Power of Science«. Arra utalunk vele, hogy a tudomány megkerülhetetlen eszköz a társadalom számára, amely nélkül nem lehetséges például a most rendkívül aktuális, az ENSZ-közgyűlés által szeptemberben elfogadott fenntarthatósági vagy a közelgő decemberi párizsi csúcstalálkozóra súlyos viták árán előkészített klímacélok megvalósítása sem.”

A fenntartható fejlődés már rögtön az első tanácskozási napon téma tesz, de a résztvevők áttekintik a tudomány-kommunikáció és a tudományba vetett bizalom kérdéskörét is.

A második nap vezető témája a tudomány és az innováció kapcsolata, a nemzetközi együttműködés kihívásai, különös tekintettel a klímaváltozásra és a katasztrófakockázatok csökkentésére.

A tematikus üléseken szó lesz például az agykutatás, az utóbbi évek járványai és viágméretű egészségügyi kockázatok, valamint a megújuló energiaforrások aktuális kérdéseiről; külön szekció foglalkozik a fény nemzetközi évével, az UNESCO-nak hetvenéves fennállása során a békéért tett tudománydiplomáciai erőfeszítéseivel is.

A Tudomány Világfórumára a résztvevők több mint száz országból érkeznek. A tanácskozást Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Lovász László, az MTA elnöke, Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa, Gordon McBean, az ICSU elnöke, Flavia Schlegel, az UNESCO természettudományos főigazgatója, valamint Rush D. Holt, az AAAS elnöke nyitja meg november 4-én este.

A WSF-et az Országháza felsőházi üléstermében tartandó plenáris ülés zárja, amelyen felszólal Áder János köztársasági elnök és Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója. A záródokumentum elfogadása után a tanácskozást a világfórum 2017. évi házigazdája, a jordániai Királyi Tudományos Társaság elnöke, Szumaja bint al-Hasszan hercegnő beszéde fogja zárni.

A World Science Forumot az 1999-i budapesti World Conference on Science indította el az útján. Ennek nyomán először 2003-ban szintén a magyar fővárosban szervezte meg a WSF-et a Magyar Tudományos Akadémia, együttműködve az UNESCO-val és a Nemzetközi Tudományos Tanáccsal (ICSU). A fórumot ezután egyre növekvő érdeklődés mellett 2005-ben, 2007-ben, 2009-ben és 2011-ben is Budapesten tartották. A 2010. év fordulópont a fórum történetében: a WSF irányító testülete akkor úgy döntött, hogy minden második alkalommal egy Európán kívüli partnerország szervezi meg a tanácskozást. Tavalyelőtt a WSF-et a Brazil Tudományos Akadémia rendezte meg Rio de Janeiróban, az idei budapesti visszatérés után pedig 2017-ben a Jordán Hasemita Királyságban ülnek össze a fórum résztvevői.

forrás: mta.hu

Szólj hozzá

unesco wsf tudomány világfóruma icsu world science forum budapest sustainable development