2012. jún 27.

A Rio+20 a fenntartható fejlődésért

írta: Janguli
A Rio+20 a fenntartható fejlődésért

Az interdiszciplináris kutatásokról, valamint a tudománynak és az innovációnak a zöld gazdaság fejlesztésében és a szegénység visszaszorításában játszott szerepéről tanácskoztak kutatók, politikai döntéshozók és civilek a Rio de Janeiróban rendezett nemzetközi fórumon, amelyen a Magyar Tudományos Akadémiát Pálinkás József elnök képviselte. Az MTA vezetője részt vesz a „Rio+20 Fenntartható Fejlődés" című ENSZ-konferencián is.

"Tudomány, technológia és innováció a fenntartható fejlődésért" - e mottó jegyében gyűltek össze a Nemzetközi Tudományos Tanács(ICSU) által szervezett, „Forum on Science Technology and Innovation for Sustainable Development" elnevezésű tanácskozáson kutatók, magas rangú politikusok, civilszervezetek vezetői, a gazdasági élet és az ipar meghatározó szereplői, pedagógusok és diákok. A 130 állam- és kormányfő, valamint a tudományos élet reprezentánsai részvételével tartott Rio+20 ENSZ-konferenciát csupán néhány nappal megelőző, azt előkészítő rendezvény egyik fő célkitűzése az volt, hogy a különböző, eltérő regionális és helyi problémákkal küzdő országokból érkező vendégek erősítsék az egymás közötti párbeszédet, megosszák tapasztalataikat, valamint új együttműködési lehetőségeket találjanak.

Pálinkás József az eseménysorozat záró szekcióján tartott előadást, továbbá részt vett azon a magas rangú politikusok és nemzetközileg elismert kutatók közreműködésével tartott kerekasztal-beszélgetésen, amelyen mások mellett Tarja Halonen Finnország korábbi államfője, Heide Hackmann, az International Social Science Council (A Társadalomtudomány Nemzetközi Tanácsa) igazgatója, valamint Malegapuru Makgoba, az ICSU alelnöke osztotta meg gondolatait a tudomány és a fenntartható fejlődés lehetőségeiről.

Az MTA elnöke a magyar delegáció tagjaként részt vesz a "Rio+20 Fenntartható Fejlődés" című tanácskozáson is. Az ENSZ által szervezett rendezvényen a világ vezetői az 1992-es Környezet és Fejlődés Világkonferencia óta a zöld gazdaság és a fenntarthatóság területén történt változásokat vitatják meg. Az Áder János államfő által vezetett magyar küldöttség az öt parlamenti frakció egyetértésével meghozott döntés alapján elsősorban a vízgazdálkodás problémáira kívánja felhívni a figyelmet a konferencián. 

 

 

Szólj hozzá

brazília fenntartható fejlődés zöld gazdaság icsu pálinkás józsef mta hungarian academy of sciences sustainable development józsef pálinkás Rio+20