A szégyen birodalma című könyvből

 A szegény országok népei agyondolgozzák magukat, hogy finanszírozzák a gazdag országok fejlesztéseit. Dél finanszírozza Északot, főleg Észak országainak uralkodó osztályait. Észak Dél feletti uralmának leghathatósabb eszköze ma az adósságszolgálat.
A Dél-Észak irányú tőkeáramlás meghaladja az Észak-Dél irányút. A szegény országok a gazdag országok uralkodó osztályainak jóval több pénzt fizetnek ki, mint amennyit beruházások, együttműködési hitelek, humanitárius segítség vagy úgynevezett fejlesztési segélyek formájában kapnak tőlük.
...

Nincs többé szükség géppuskákra, napalmra, tankokra a népek alávetéséhez. Immár az adósság is megteszi. A Jubilé 2000 egy kiterjedt társaság, amelyet a legkülönbözőbb európai országokban élő keresztények hoztak létre. Az új évezredbe való belépés alkalmával e hölgyek és urak igen eredményes kampányba kezdtek avégből, hogy a nyugati köztudat számára világos legyen, milyen bűnöket követnek el az adósság révén.
E társaság szerint a hitelezők (a Nemzetközi Valutaalap, magánbankok) által Afrika, Dél-Ázsia, a Karib-térség és Latin-Amerika éhező asszonyaira, férfijaira, gyermekeire nehezedő nyomás felér a szuverenitás elvesztésével.
Az adósság miatti alávetettség átmenet nélkül követi a gyarmati korszakot.

<blh:post_more text="tovább" class="more">

Az anyaország által gyakorolt látható brutalitás helyébe az adósság finom erőszaka lépett. Egy példa. Az 1980-as évek elején a Nemzetközi Valutaalap rendkívül szigorú szerkezetkiigazítási programra kötelezte Brazíliát. A kormánynak masszívan vissza kellett fognia kiadásait. Egyebek mellett félbeszakították a rubeóla elleni védőoltás országos kampányát is. Egy iszonyatos rubeóla-járvány tört ekkor ki, konkrétan 1984-ben. Több tízezer beoltatlan gyermek halt meg.
Az adósság kétféle kategóriába sorolható egyéneknek hoz hasznot: a kozmokratáknak (a külföldi hitelezőknek) és a helyi uralkodó osztályok tagjainak. Nézzük előbb a hitelezők oldaláról.
Az adós országokkal szemben drákói rendszabályokat léptetnek életbe. A harmadik világ kormányai ötször-hétszer magasabb kamatláb szerint fizetnek, mint ami a pénzpiacokon szokásos. De a kozmokraták további feltételeket is kikötnek: a néhány meglévő rentábilis vállalat, bánya, közszolgáltatás (távközlés stb.) privatizációja, külföldre történő eladása (épp a hitelezők számára), kirívóan nagy adókedvezmények a transzkontinentális vállalatok számára, kikényszerített fegyvervásárlások a honi haderők részére stb.
De az adósság nagy hasznot jelent az adós országok helyi uralkodó osztályainak is. Ezért van, hogy a Dél számos kormánya nem képviseli, csak népe töredéknyi minoritását, az úgynevezett „komprádor” osztályokat. Mit jelent ez a szó? A társadalmi formációk kétféle típusát.
Az első típus: a gyarmatosítás idején a külföldi gazdának szüksége volt hazai kisegítőkre. Előjogokat biztosított nekik, rájuk bízott egyes funkciókat, egy elidegenedett osztályöntudatot tett számukra lehetővé. Ez az osztály többnyire a gyarmatosítók eltávozta után is fennmaradt, s a posztkoloniális állam uralkodó osztályává lett.
A másik típus: ma a Dél legtöbb államát gazdaságilag a külföldi finánctőke és a transzkontinentális magánvállalatok uralják. A külföldi hatalmak helyi igazgatókat és kádereket alkalmaznak, akik helyi jogászokat, újságírókat stb. finanszíroznak, s akiknek a szolgálatában állnak (diszkréten, persze) a legfontosabb tábornokok, a rendőrfőnökök. Ők a másik komprádor-réteg.
A comprador spanyol szó, jelentése „vevő”. Itt viszont a komprádor burzsoázia az, amelyet az új feudális urak „megvettek”. Ez utóbbiak érdekeit védi azon népéi helyett, amelyből kiemelkedett.
Bizonyos harmadik világbeli országok elitjének elidegenedettsége egészen döbbenetes.
Emlékszem egy estére egy luxusvillában a Kwame N’krumah Crescenten, az abujai Asokoro negyedben. Én ott vacsoravendége voltam a Nigériai Föderáció egyik fő minisztériuma vezérigazgatójának. Ő művelt, rokonszenves és jó svádájú haussza volt, Olusegun Obasanjo elnök egyik bizalmasa.
A vezérigazgató arra panaszkodott – valószínűleg joggal –, hogy milyen nehéz a munkája. Egyszerre felesége (szintén Kano szülöttje) közbevág: „…Igen, túl sokat dolgozol! Szerencsére nemsokára home leave-re megyünk.” Magyarán: néhány nap múlva „otthon” leszünk, nyugalomban, szabadságon, London szívében, a Montagu Place-en található lakásunkban. A hölgy kifogyhatatlan lelkesedéssel ecsetelte a londoni erkélyükről egy kis térre és a fákra nyíló kilátást, a sohói mozifilmválaszték gazdagságát, a Derby lóversenyeken érzett izgalmat…
A home leave tipikus gyarmati kifejezés, amelyet nagyon kedveltek a Colonial Office brit tisztviselői köreiben több mint egy évszázadon keresztül. Ugyanez a kifejezés mára Nigéria bizonyos vezetőinek szavajárása lett. Marbella, Algeciras, Cannes, a Saint Jacques-fok az igen szegény és mérhetetlenül korrupt Marokkó komprádor osztályainak legkedveltebb tartózkodási helyei. Miami egyes luxusnegyedeit szinte csak a külföldi multinacionális vállalatok olyan jogtanácsosai és vállalatigazgatói lakják családostul, akik Columbiából vagy Ecuadorból érkeztek. A Brickell Bay Drive-on a karib-tengeri komprádor osztályoknak saját külön bejáratú éttermeik, klubjaik és bárjaik vannak.
Ha hallanánk a guatemalai vagy salvadori nagy családok asszonyainak beszélgetéseit, amikor indián cselédeikről vagy tengerparti fincáik parasztjairól van szó! A saját népükkel szembeni totális megvetés derül ki minden mondatukból.
A komprádor osztályok, amelyek országukban formailag a hatalmat gyakorolják, mind mentálisan, mind gazdaságilag teljes mértékben függenek a transzkontinentális vállalatoktól és a külföldi kormányoktól. Ami nem gátolja őket abban, hogy külön a népük felé tüzes hazafiúi nyelvezetet használjanak.
 

A komprádor osztályok olyan régen jelen vannak, hazafias szólamaik annyira agresszívek, hogy sok nép „természetes” uraiknak fogadja el őket, és el sem tudja képzelni, milyen szerepet játszanak kozmokrata uraik mellett.
A függőségben lévő országok uralkodó osztályai számára az adósság számos előnnyel jár. Ha Mexikó, Indonézia, Guatemala, a Kongói Demokratikus Köztársaság vagy Bangladesh kormányának infrastruktúrát, gátakat, utakat, kikötőket, repülőtereket vagy legalább minimális számú iskolát és kórházat kell létrehoznia, akkor kétféle megoldás kínálkozik. Vagy emelik az adókat – illetve progresszív adóztatást vezetnek be –, vagy külföldi bankok konzorciumától szereznek kölcsönt.
Adózni? Micsoda ötlet!
Eladósodni? Mi sem könnyebb ennél.
Mivel a harmadik világbeli országokban a kormányok jelentős többségét teljesen a komprádor osztályok érdekei irányítják, a metronóm pontosságával folyamodnak e második megoldáshoz. És a külföldi bankárok a legkisebb jelre ott teremnek.
De az eladósodás sok egyéb haszonnal is jár a hazai uralkodó osztályok számára. A kölcsönből finanszírozott infrastruktúra-nagyberuházásokból elsősorban ők profitálnak. A külföldi hitelekből az állam elsősorban az ő latifundiumaik megközelítését biztosító utakat, a gyapot, a kávé és a cukor exportját megkönnyítő kikötőket épít, emellett belföldi légijáratokba, laktanyákba és … börtönökbe is beruház.

Az adósságszolgálat (tőke- plusz kamattörlesztés) az eladósodott ország erőforrásainak nagy részét felemészti. Utána már semmi nem marad a szociális beruházásokra: a közoktatásra, a közkórházakra, a társadalombiztosításra stb.
...

Az adósság általi uralmat tanulmányozva észrevehetjük: teljesen hibás volna azt gondolni, hogy az adósság csak a nagyon szegény, fejletlen gazdaságú, bizonytalan jövedelmekkel rendelkező országokat fojtogatja. Több mint 240 milliárd dolláros külső adósságával, amely az ottani hazai bruttó termék 52%-ának felel meg, Brazília a Dél második leginkább eladósodott országa – miközben a világ tizenegyedik gazdasági hatalma! Repülőgépei, autói, gyógyszerei a tudományos és technológiai fejlődés csúcsát jelentik. Számos állami és magánegyeteme a világelsők közé tartozik. Ugyanakkor a 176 millió brazilból 44 millió él krónikus alultápláltságban.

...

Ahogy az emberi test sérülés vagy sebesülés esetén vért veszít, Dél országaiban hasonlóképpen pusztul mindaz, ami életfontosságú, a hitelezők és a velük cinkos komprádor osztályok fosztogatásától. Következzen néhány különösen beszédes példa.
Az 1970-es években a latin-amerikai országok együttes külső adóssága körülbelül 60 milliárd dollárt tett ki. 1980-ban 240 milliárdot. Újabb tíz év elteltével megkétszereződött: 483 milliárd lett. 2001-ben 750 milliárd körül ingadozott . Ez az adósság az oka annak, hogy harminc év óta évi kb. 24 milliárd dollárt utalnak át a hitelezőknek. Azaz a kontinens három évtizede kénytelen javai és szolgáltatásai ellenértéknek 30-35%-át adósságtörlesztésre fordítani. Elvben a hitel azt tenné lehetővé, hogy segítségével a kérelmező ország saját infrastruktúráját, illetve általában vett termelőerőit fejlessze, majd e fejlődés eredményeként a hitelt vissza tudja fizetni. Csakhogy ez a logika menet közben eltorzul. És ma már a harmadik világ országai egyre magasabb kamatokat fizetnek, törlesztenek – és egyre inkább elszegényednek.
A külső adósság úgy hat, mint egy kezeletlen rák. Állandóan növekszik. Kikerülhetetlenül. Ez a rák akadályozza meg a harmadik világ népeit abban, hogy a nyomorból kilábaljanak. Ez vezet agóniájukhoz.
Bár a szegény országok külső adósságának feltétel nélküli, egyoldalú és teljes elengedése biztosan nem döntene romba egyetlen nyugati gazdaságot sem, és a hitelező bankokat sem tenné tönkre, az nem zárható ki, hogy Európa vagy Amerika valamely állami vagy privát intézményét bizonyos károk érnék. De ezek csak korlátozottak, tehát teljesen elfogadhatók lennének a rendszer egészének számára.
„Fontos észrevételek a nemzetgyűlési küldöttek kiválasztásához” című cikkében Jean-Paul Marat ezt írja: „Mi az az egyetlen napon kifosztott néhány ház mindama sikkasztásokhoz képest, amelyeket a nemzet egészének kellett elszenvednie királyaink három háza alatt tizenöt évszázadon keresztül? Mi az a néhány tönkrement egyén azok milliárdjához képest, akiket az adóbérlők, a vámpírok, a köz javainak elherdálói fosztottak ki? … Tegyünk félre minden előítéletet, nézzük meg. ”
Igen, újból leszögezhetjük: a harmadik világ népei összes külső adósságának teljes elengedése az iparilag fejlett államok gazdaságára, lakosságuk jólétére gyakorlatilag semmilyen hatással nem lenne. A gazdagok igen gazdagok maradnának, ám a szegények egy kicsit kevésbé lennének szegények.
...

Az adósság nyakvasának lazítására a harmadik világ népeinek háromféle stratégiai eszköze lehet.

1. Az alávetett népek társadalmi mozgalmainak vezetői szövetségre léphetnek Észak jelentős szolidaritási mozgalmaival, főleg a Jubilé 2000-rel, amelynek energikus fellépése – főleg Angliában és Németországban – egyes hitelezői csoportokat, sőt az IMF-et is arra kényszerített, hogy bizonyos minimális engedményeket tegyenek. Így született meg a Debt reduction strategy papers (Írások az adósság csökkentésének stratégiáiról) című mű.

...

2. Az adósság auditálása.
Az adósságban úszó ország kormánya mindig megteheti, hogy kivizsgáltatja – számláról számlára, tranzakcióról tranzakcióra, beruházásról beruházásra –, mire használták elődei a külföldi hiteleket. Ezt a hatásos, de bonyolult módszert brazil közgazdászok ötlötték ki és valósították meg.
A brazil parlamentben a külső adósság első auditjára 1932-ben került sor. Utána a kormány minden olyan összeg külföldi bankok felé történő törlesztését visszautasította, amely „illegálisnak” bizonyult. Ilyennek tekintettek minden olyan adósságot, amelyhez meghamisított okmányok kapcsolódtak, vagy amely túlszámlázásnak, korrupciónak vagy csalásnak volt a következménye. Az uzsorakamat miatti adósságot is semmisnek tekintették.
Az akció végül jótékonyan hatott Brazíliára.

3. Az „adósok kartelljének” létrehozása.
Az adóssághoz mindenkor erőviszonyok is kapcsolódnak. A gazdag a szegényre rá tudja kényszeríteni az akaratát. Ha valaki nem fizeti a kamatokat és a törlesztőrészleteket, ezt a teljes egészében a hitelezők szolgálatában álló nemzetközi jog azonnal bünteti. Az adós országok valamely homogén frontjának létrejötte azonban változtathat az erőviszonyokon. Ahogy szakszervezeti vonalon is, a kollektív fellépés a gyengébb mozgásterét növeli.

A 2003-2004-es évadban Claus Peymann és Jutta Ferbers színpadra állították a berlini Brecht Színházban (a Schiffbauerdammon) a Vágóhidak Szent Johannája egy modern, felkavaró változatát. Meike Droste ebben csodálatos Szent Johannát alakított. Ott voltam a felújításon.
Mikor Johanna a chicagói vágóhidak diadalmas urai és a kivégzett sztrájkolók hullái előtt elmondta utolsó monológját, a teremben kitört a tapsvihar.
Ezt mondja Johanna:

Más-más a nyelv is odafenn s alant,
S más s más a mérték,
S az ember-arcot viselők
Nem értik egymást.
…

De lent tartják, ki lent van, hogy ki fent
Van, fent maradhasson.