A klímatárgyalások legnagyobb elhallgatása: a szén-dioxid felszabadításának a korlátozása nem fogja megmenteni a klímát! Túl késő. Valójában a világnak ki kell majd vonnia a légkörből ezt a gázt, méghozzá nagy léptékben. A geo-engineering laboratóriumok már dolgoznak.

Úgy tűnhetne, mindent elmondtak a témáról. 32 csúcstalálkozó, húsz év tanácskozásai és vaskos jelentései széles körben skandálják az üzenetet: civilizációnknak csökkentenie kell a széndioxid-kibocsátást, ha a század végéig bekövetkező felmelegedést 2 fok alatt akarja tartani, és ha el akarja kerülni a klíma-katasztrófát. Kötelező józanság, amely jelenleg még bolygónk legtöbb döntéshozóját is mozgósítja.

Bármi is lesz a párizsi konferencia konkrét eredménye, az emberiség többé nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy nemsokára minél inkább tartózkodnia kell a kőolaj, a földgáz és a szén tartalékainak kitermelésétől. Át kell állnia a villanyautóra vagy éppen a hidrogénnel működőre, helyben előállított dolgokat kell fogyasztania, energiatakarékos égőkkel kell világítania, mindenhová napkollektorokat és szélkerekeket kell telepítenie és ki kell aknáznia a vízhullámok energiáját. Azaz új, széndioxid-kibocsátás nélküli társadalom-modellt kell kitalálnia.

De ezzel nem mondtak el mindent. A 2 fok alatti felmelegedés egyenletéből ugyanis kimaradt egy teljes tag. A problémának az az oldala, amelyről a nagyközönség csak ritkán hall, de a megbeszéléseken is sokszor mintha tabutéma lenne.

„Túl sokáig vártunk!”

Ezt a jelentős ügyet amúgy széles körben tanulmányozták már laboratóriumok, amelyek nem tartózkodnak eredményeik közzétételétől. Miközben zajlik az ENSZ 21. klímakonferenciája (COP21) és az ott elhangzó beszédek teli vannak jóakarattal, a nem túl kellemes következtetés: a szén-dioxid-kibocsátás puszta csökkentése nem lesz elegendő a klíma megmentéséhez.

„Túl sokáig vártunk! Annak valószínűsége, hogy a kibocsátást világszinten eléggé gyorsan tudjuk csökkenteni, majdnem nulla”

– kénytelen megállapítani Olivier Boucher, a dinamikus meteorológia laboratóriumának kutatási igazgatója. Eszerint nem lesz más választásunk, mint hogy nagy mennyiségű szén-dioxidot vonjunk ki a légkörből. Nemcsak korlátozni kell a kibocsátást, de ki is kell venni az üvegházhatású gázok feleslegét. Ez a kivonás azonban csak elképesztő mérnöki technikák mozgósításával valósulhat meg. Akár tetszik, akár nem, a geo-engeneeringhez kell majd fordulni.

Ez a tudományág nem kevesebbel foglalkozik, mint a bolygó klímájának alakításával. Sajtója azonban nem túl jó, köszönhetően az olyan bűvészinasoknak, akik alig várják, hogy lehűtsék a Földet a sztratoszférába juttatott szulfátokkal vagy űrnapernyőkkel, annak dacára, hogy a légkör belül máshogyan működik.

Itt azonban semmi hasonlóról nincs szó. A tudósok a geo-engineering egy másik formájára gondolnak, amely persze szintén nagy léptékben avatkozna bele a szénciklusokba, de ezt ésszel tenné. Az oxfordi egyetem geo-engineering programjának igazgatója, Tim Kruger szerint

„az elgondolás az, hogy stimuláljuk a légkörben lévő szén természetes biológiai és kémiai szivattyúit.”

Nem ő az első, aki a szén-dioxid egy részét ki akarja facsarni a légkörből. Az 1980-as évek végén az amerikai oceanográfus, John Martin előadásaiban ezzel provokált:

„Adjatok nekem egy fél tartálynyi vasat, és elhozom az új jégkorszakot.”

Úgy gondolta, vasport szórna a Dél-tengerbe, ettől növekedne a fitoplankton, amely fotoszintézissel felhasználná a szén-dioxidot, majd miután elhalt, levinné azt a tenger fenekére. Azóta többen kimutatták, hogy a módszer se nem hatékony, se nem veszélytelen.

Ma a tudósok más lehetőségeket vizsgálnak: gyorsítani egyes sziklás hegységek erózióját, hogy jobban porladjanak; több milliárd tonna oltatlan mésszel fokozni az óceánok abszorbeáló képességét; több millió hektárt újra betelepíteni trópusi erdőkkel vagy bioüzemanyag-kultúrákkal; szenet injektálni a talajokba és az altalajokba.

Ennyire reménytelen a helyzet? Joeri Rogelj (Légkör- és Klímaintézet, Zürich), az emisszió-forgatókönyvek specialistája úgy véli:

„Ez logikus következménye a legutóbbi évtizedek masszív kibocsátásának és a nem kellő csökkentési ambíciónak a 2020-2030-as határidőkre nézve.”

A klíma-modellek eléggé egyöntetűek: a légkör már csak további 1200 milliárd tonna szén-dioxidot tud befogadni. E fölött a felmelegedés minden valószínűség szerint meghaladja a 2 fokot. Ez a „széndioxid-büdzsé” óriásinak tűnhet, de a mostani évi 40 milliárd tonna mellett a kibocsátásra nem marad több, mint 30 év. Vagyis egyetlen generáció. Ezen túl az ember egy gramm üvegházhatású gázt sem fejleszthet.

Többet befogni, mint amennyit kibocsátunk

Az emisszió ráadásul folyamatosan nőtt, 2010 óta évi 2,5%-kal. A nemzetközileg elfogadott 2 fokos felmelegedés azt kívánná meg, hogy több évtizeden keresztül évi 5%-os csökkenést érjünk el! Ennek nincs sok realitása. Ilyen mértékű csökkentés a történelemben csak helyileg és pillanatokra valósult meg, komoly válsághelyzetekben, mint a Szovjetunió összeomlásakor, vagy átállásoknál, mint az 1980-as évek elején Franciaországban, amikor beindultak az atomerőművek.

A Giec legutolsó jelentésében publikált előrejelzések könyörtelenek: a 2 fok alatt maradás 110 szimulált társadalmi-gazdasági útvonal közül 101 masszívan a „negatív kibocsátásra” támaszkodik. Vagyis évi több milliárd tonna szén-dioxid kivonására. Sőt, még a 2100-ig 3 fokos felmelegedéssel számoló forgatókönyvek egyharmada is geo-engineeringet tesz szükségessé!

„Ha meg akarjuk valósítani célkitűzéseinket, a negatív kibocsátás immár elkerülhetetlen – mondja Thomas Gasser, a szénciklusok specialistája (Pierre-Simon Laplace Intézet). – A szinte kivitelezhetetlen legjobb forgatókönyvnél modelljeink szerint évi 3-4 milliárd tonnát kellene kiszivattyúzni legalább tíz éven keresztül. Egy kedvezőtlenebb hipotézis mellett, amely csak 2030-tól számol a kibocsátás 1%-os csökkenésével, körülbelül 40 milliárd tonnát kellene befogni minden évben – óriási szám, amely a mai kibocsátási érték nagyságrendjébe esik!”

Ez óriási, sőt elképesztő mennyiség, ha azt vesszük, hogy a világóceán mindössze évi egytized milliárd tonnát nyel el.

Még elképesztőbb: 2060-2070 táján az emberiség nettó szén-dioxid mérlegegyenlegének már negatívnak kell lennie. Ha ma egy szén-dioxid-semleges ipar szürrealista elképzelésnek tűnik, akkorra már nem is lesz elegendő. Civilizációnknak olyan hatalmas tempóban kell kivonnia a légkörből a szén-dioxidot, amilyenben ma a fosszilis energiahordozók felszínre hozatala zajlik.

Titáni kihívás 

A klimatológusok következtetései ki vannak terítve az asztalra. Valamikor közkinccsé kellene már tenni őket. Ahogy Sabine Fuss környezet-közgazdász (Mercator Kutatóintézet, Berlin) mondja:

„Engem még mindig meglep, hogy ez meglepő. Ha a fürdőkád – a légkör – színültig meg van telve, és továbbra is folyik bele a víz, világos, hogy pillanatokon belül ki kell húzni a dugót, különben kiönt.”

Vajon a politikusok felfogták a klíma-logika kegyetlenségét? Tim Lenton, az Exeter-i egyetem klimatológusa szerint „politikailag nehéz bevallani ezt a kudarcot.” „A döntéshozóknak tudomásul kell venniük, hogy a mostani lépéseik közvetlenül meghatározzák, milyen erőfeszítéseket kell tenni később a negatív kibocsátások ügyében” – tódít Detlef van Vuuren (Utrechti egyetem), a Giec-nél használatos kibocsátási forgatókönyvek egyik szerzője. Glen Peters (Cicero kutatóközpont, Norvégia) szerint

„amikor az államfők vagy az NGO-k nyilatkozatokat tesznek a 2050-ig elérendő 40-70%-os kibocsátás-csökkentésekről, az alapul szolgáló számítások rejtetten jelentős negatív kibocsátást is tartalmaznak, de erről a nyilatkozóknak nem feltétlenül van tudomásuk.”

Papíron léteznek már megoldások. Ám több milliárd tonna szén-dioxid kivétele elképesztő mennyiségű energiát igényel, elvonva teljes régiókat és ezek élelmiszer-termelését, elnyelve több százmilliárd eurót, nem is beszélve a biológiai sokféleségre gyakorolt hatásokról. Készen áll-e a világ ilyen áldozatokra?

Folytatjuk!

Ford., szerk.: Jakabffy Éva