2019. nov 18.

Tudományos Világfórum - visszatekintés 5.

írta: Janguli
Tudományos Világfórum - visszatekintés 5.

Előző rész

2017: Tudomány a békéért - Világfórum Jordániában

wsf_jordan_logo.jpg

Áttörni az információs buborékot - Lovász László értékelése a Fórum után

"A közel 3000 résztvevővel nagyjából háromszor annyian voltak jelen a fórumon, mint amennyien 2015-ben Budapesten – akkor körülbelül 900 főt láttunk vendégül. Nyilvánvaló, hogy ennek politikai jelentése van, ez a tény a jordániai mérsékelt politikai berendezkedés elismerésével ér fel. Érdekes továbbá, hogy a résztvevők csupán bő harmada érkezett az arab világból. Tehát nemcsak az arab, hanem az egész fejlődő világ úgy tekint az eseményre, mint ami bekapcsolja őket a tudományos világ áramlataiba.

Ehhez a sikerhez a Magyar Tudományos Akadémia tevékenysége jelentősen hozzájárult. A korábbi évek szervezői munkájára gondolok, hiszen a 2000-es, 2010-es évtizedekben folyamatosan nőtt a résztvevői létszám. Azonban tény, hogy ekkora ugrást eddig még nem tapasztaltunk. Nagyon nagy öröm számunkra, hogy a rendezvény ilyen sikeres lett. Egyúttal nagy kihívást is jelent, hogy hogyan lépjünk tovább, hiszen 2019-ben ismét Budapest ad helyszínt az eseménynek. Azt mindenképpen leszögezhetjük, hogy a konferenciasorozat bevezetésével egy nagyon sikeres eseményt sikerült útjára indítanunk 2003-ban."

2017_lovasz_laszlo_tudomanyos_vilagforum_wsf.jpgLovász László 

"A Magyar Tudományos Akadémia egyik kiemelt célja, hogy a nemzetközi színtéren is megállja a helyét, tehát a nemzetközi tudományos és tudománydiplomáciai életben is jelentős szerepet kapjon. Ezen a rendezvényen ez a célkitűzésünk különösen jól valósulhat meg. Nagyon fontos, hogy a világ lássa: Magyarországon jelentős tudományos kapacitás van. Másrészt az is fontos, hogy ezt mi kapcsolatépítésre is felhasználjuk. Áder János köztársasági elnök is eljött ide, a Holt-tenger partjára, és beszédet mondott a megnyitón – ami önmagában is súlyt adott a rendezvénynek. Bár nagyon sok országgal vannak tudományos kapcsolataink, Jordániával a közös szervezésnek köszönhetően most még szorosabb együttműködést építettünk ki.

petra_jordan_1.jpgPetra, Jordánia

A jordán királyi család és ennek megfelelően az egész jordániai tudománypolitika nagyon igyekszik az ország boldogulásának egyik első számú letéteményeseként kezelni a tudományt. Számtalanszor elhangzik, hogy nekik mint nyersanyagokban szegény, mezőgazdaságilag is nehéz helyzetben lévő országnak csak az emberi kapacitás hasznosítása a lehetséges út. Ezt pedig a tudományon keresztül igyekeznek megvalósítani. Nagyon fontosnak tartjuk a jó kapcsolatot egy ilyen hozzáállású országgal."

hrh_sumaya_2017_wsf.jpgSumaya el Hassan hercegnő

"A panelbeszélgetésen fontos észrevételek hangzottak el arra vonatkozóan, hogy milyen eszközökkel kell küzdeni az áltudományok és alternatív tények ellen, illetve milyen kihívásokat jelent a kommunikációs csatornák bővülése. Többen is említették, hogy a közösségi média megjelenése olyan információs buborékokat hozhat létre, amelyekben az ember csak azoktól kap információt, akik ugyanúgy vélekednek, mint ő. A tudománykommunikáció kapcsán azon kell gondolkoznunk, hogy hogyan lehet áttörni egy-egy ilyen buborékot."

"A tudomány azonban olyan perspektívát is adhat a tudománnyal foglalkozóknak, aminek kapcsán egy közös kihíváson dolgozhatunk. Ezért pedig képesek vagyunk félretenni a politikai, vallási különbségeket, talán még az egyéni érdekeket is. Megpróbálunk az emberi tudás gyarapításán együtt dolgozni. Ez nagyon sok konkrét példán is látszik, melyek közül számos elhangzott az előadások során. Számomra ez a „Science for peace” legfőbb jelentése és üzenete."

Összefoglaló videó az immár grandiózus eseményről

michio_kaku_robot_wsf_2017.jpgMichio Kaku és robotja

Folytatás Budapesten, 2019-ben 

Szólj hozzá

wsf world science forum tudomány világfóruma princess sumaya el hassan Lovász László Jordánia wsf 2017 wsf 2017 tudományos világfórum tudománydiplomácia